Alsóházi csoportjának második helyén végzett az MKC újjáalakított serdülő csapata.

 

Az elmúlt évekhez képest kissé szerényebb eredményeket értek el a kövesdi serdülők, ami nem is csoda, hiszen a korábbi gárdák alapját képező garnitúra többsége az ifit erősítette, az 1998/99-es születésű játékosokból pedig hiány volt Mezőkövesden. A csapat így igen fiatal kerettel, zömmel 2000 és 2001-es születésű játékosokkal vágott neki a szezonnak. Drizner Péter nem sokkal a bajnoki rajt előtt vette át az MKC serdülő csapatának irányítását. Az alapszakaszban öt győzelem mellett két döntetlent értek el, s tizenháromszor vereséget szenvedtek, a gólarány 446-503 volt. Ez a 11 csapatos C csoport kilencedik helyéhez volt elegendő. A rájátszásban viszont nyolcszor is győztesen hagyták el a pályát, négyszer viszont vereséget szenvedtek, a gólarány 324-248 volt. Ezzel az 5-11 helyért zajló rájátszásban második helyen végeztek a Salgótarján mögött.

– A lőtt góljaink száma nőtt, a kapotté pedig csökkent, körülbelül négy és fél góllal javultunk, de a mezőny elejéhez képest még mindig 10-15 gólos lemaradásban voltunk. Ennek oka persze az, hogy lényegében ötszáz gól távozott a csapattól, hiszen többen kiöregedtek és az ifiben szerepeltek csak. Szerencsére azonban Bartók Levente, a régió legjobb kapusa rendelkezésünkre állt. A télen javasoltam több játékos leigazolását is a vezetőknek, hiszen létszámhiánnyal küszködünk, az NB I-ben pedig minőségi játékosok kellene, remélem, hogy ebben lesz változás – foglalta össze a csapat szereplését Drizner Péter.

Az alapszakasz góllövői:
Dohány Rajmund 128
Üveges Krisztián 93
Pásztor Ákos 48
Bartók Botond 33
Tóth Gergő 29
Szabó Dániel 25
Balázs Márk 23
Tóth Arnold 17
Tóth Zsolt 13
Pető Tamás 7
Juhász Marcell 4
Bálint Benedek 2
Fügedi Csaba 2
Fekete Tibor 1

A rájátszás góllövői:
Dohány Rajmund 93
Üveges Krisztián 56
Pásztor Ákos 50
Bartók Botond 35
Szabó Dániel 29
Balázs Márk 24
Tóth Gergő 11
Tóth Zsolt 9
Tóth Arnold 6
Borók Kristóf 3
Radványi Krisztián 3
Bartók Levente 1
Lakatos Dániel 1
Pap Martin 1
Pataki Dániel 1
Verhóczki Bence 1

Szerepeltek még: Bredák Zoltán (kapus), Pelyhe Patrik

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

1 063 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?