Két hónapig vártunk az újabb pontra PDF Nyomtatás E-mail
IWIWGoogle bookmarkFacebookJP-Bookmark
Írta: Administrator   
2016. november 20. vasárnap, 23:03

Szinte az egész mérkőzésen vezettünk Vácon, de végül egy ponttal kellett, hogy beérjük.

 

Váci KSE – Mezőkövesdi KC 26–26 (11–12)
Vác, 250 néző. V: Nagy, Túróczy
Vác: Drisszi – Vasics 4, Csicsikalo 6 (1), Törteli 2, Topics 1, Koller 3, Popovics 8 (4). Csere: Vitáris, Ulicsinyi (kapusok), Pavlovics, Tyiskov 1, Lendvay, Ménfői 1, Császár F. Vezetőedző: Zsiga Gyula
MKC: Kovács J. – Vaskó 1, Vukics 1, Trivkovics, Grünfelder 1, Szelvaszjuk 5, Szepesi 3 (1). Csere: Holló B. (k), Grigorjev 5, Lókodi 2, Radnics 8, Kovács B., Kiss R. Vezetőedző: Molnár Ferenc
Az eredmény alakulása: 2–2, 2–6, 9–8, 14–16, 20–19, 23–25
Kiállítások: –, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 1/1

Szeptember 24-én győztünk utoljára a bajnokságban, s a győzelem továbbra sem jött össze, de a pontszerzés igen, közel két hónapot kellett várni rá. A hazai gárda, a Vác szintén meccsek óta nyeretlen, így mindkét gárdának óriási szüksége lett volna a pontokra. Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen sikerült meglépnünk 3-4 góllal, aztán zsiga Gyula időkérése használt, 5-8 után egyenlített a hazai csapat, sőt, a 18. percben a vezetést is átvette egy rövid időre. Látni lehetett, hogy mindkét csapat sokat hibázott támadásban, rengeteg volt a rossz lövés, a belemenés, eladott labda. A váciak kapust is cseréltek, a Drisszit váltó Vitáris már találkozott a labdával. A túloldalon Kovács megbízható teljesítményt nyújtott, de a szerencse őt is elkerülte párszor. Védekezést váltottunk, KOvács Bence zavaróban igyekezett semlegesíteni Lendvayt, s akadozott is a váciak támadójátéka. Miután visszavettük a vezetést, indításokból is eredményesek voltunk, s tartottuk az előnyt az utolsó percig, amikor Trivkovics kiállítása után emberhátrányba kerültünk. Tyiskov a szünet előtt pár másodperccel egyenlített, de a középkezdés után labdát kapó Radnics 15 méteres lövése az utolsó másodpercben utat talált a hazaiak kapujába, lélektanilag nagyon fontos volt ez a gól.
A második félidő első gólját Vasics szerezte, majd ezt mindig kövesdi gól, s váci egyenlítés követte. A váciak ebben a játékrészben is csak egyszer vezettek, a 43. minutumban. Holló jól védett, de többször kiszolgáltatott helyzetbe került, Koller lőhetett tisztán. A túloldalon is sültek viszont az átlövések, Lókodi és Grigorjev is be-betalált. A hajrában nekünk állt a zászló, meg tudtuk játszani a beállóst, a két szélső is betalált (Vaskó az első félidőben két helyzetét kihagyta) 26-24-re vezettünk, de innentől nem ment a góllövés, a kapu fölé lőttünk, gyengén a kapus kezébe, vagy a hálóőr még épp elérte a megpattanó labdát. A végjátékban Popovics hetesét és az ismétlést is fogta Kovács János, de az utolsó percben Lókodi hátulról visszahúzta ellenfelét, s kiállították, a büntetőt pedig Popovics ezúttal nem hibázta el. Az utolsó fél percben mi támadhattunk, a kapust is lehoztuk, időt is kértünk, de az utolsó 15-16 másodpercben senki sem mert vállalkozni, csak egy erőtlen alsó lövésre futotta, de az elhalt a váci falban, így maradt a döntetlen, amelynek láthatóan sem a pályán, sem a lelátón nem örült először senki. A végén persze mindenki értékelte az egy-egy pontot.

 
Joomla Templates and Joomla Extensions by ZooTemplate.Com

Média

Hirdetés
Hirdetés

Social Network

  
   
 

Támogatók

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Támogatja a Joomla!. Designed by: Joomla Theme, what is managed dns. Valid XHTML and CSS.