A gyöngyösieknek lehet, hogy tényleg fóbiájuk van, a kövesdiek pedig örültek az egygólos sikernek.

 

Debre Viktor: Negyvenöt perc előnyt adtunk a kövesdieknek, szétesően játszottunk, nem volt vezér. Hibák voltak támadásainkban, védekezésünkben is, semmi nem működött. Hiányzott a koncentráció, lehet, hogy tényleg Kövesd-fóbiájuk van a játékosoknak. Meg voltak rettenve. Készültünk az 5+1-es védekezésükre, de csak a második félidőben láttam viszont azt, amit kértem. Kihagytunk négy hétméterest, az utolsó sorsdöntő volt. Ziccerek maradtak ki, kapufára lőttük őket. A végére a védekezés összeállt, de a kapusteljesítmény nagyon hiányzott, talán összesen négy védésünk volt egész meccsen.

Skaliczki László: Ellentétes félidők voltak, az elsőben a nyitott védekezéssel megteremtettük azt az önbizalmat, ami kellett a meccshez. A második félidőben érthetetlen volt, hogy elfogyott az ötlet a támadójátékunkból. A gyöngyösiek lendületet kaptak, ezt pedig már a védekezésünk sem bírta el. Hibákat követtünk el, passzív játékba kerülünk, örülök, hogy egy gólt megtartottunk az előnyből. Készülünk a PLER ellen, az a meccs már az NB I-ről szól.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

20 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?