A Tovább gombra kattintva Pap Tamás Elnök Úr tájékoztatója olvasható.

Másfél hónap telt el azóta, hogy az MKSZ felfüggesztette a mérkőzéseket, az önkormányzat bezárta a sportcsarnokot, nincsenek edzések, megállt az élet a kézilabda világában.

Elmondható, hogy valamilyen formában mindenkire hatást gyakorolt a vírusveszély, az elmúlt időszakban hozott számtalan intézkedés megváltoztatta a mindennapjainkat.

Sajnos drasztikus változások történtek az MKC életében is.

Ezért, mint a klub elnöke elérkezettnek éreztem az idejét annak, hogy beszámoljak a közelmúltról, a jelenről és amennyire lehetséges, a jövőről is.

Az április 9-i szezon lefújását követően elengedtük az összes felnőtt játékosunkat, a külföldiek is haza térhettek. 3 játékos maradt a városban, akik nem kívánnak, illetve egyikük még nem tud jelenleg haza menni. A szakmai stáb jelenleg is Mezőkövesden van. 

A költségcsökkentést nekünk is végre kellett hajtani, mivel ez a vírushelyzet okozta miniválság pénzügyi területen újratervezést igényelt. A játékosokat, a stábot és az utánpótlás edzőket egységesen érint a kialakult helyzet. A költség optimalizálás minden első osztályú egyesületnél végbe ment, nem csak nálunk. Csökkenteni kellett a kiadásokat, ezért pl. azon játékosok albérletét felmondtuk, ahonnan már elköltöztek. De hoztunk más nem népszerű intézkedést is, amely néhány embert érzékenyen érinthetett.

A járványhelyzet sajnos a pénzügyi egyensúlyunkat is megbillentette, eddig nem látott kihívásokkal kell szembe néznünk ismét. Újra terveztük az idei évünket, és reményeink szerint át fogjuk tudni ugrani ismét az előttünk lévő akadályokat. Kapott a sport adózás szempontjából némi könnyítést, de ez összességében nem ad a problémánkra megoldást. Közel 30 munkavállaló van az egyesületüknél, akik felé egyformán felelősséggel tartozunk. Mindenkire szeretnénk a következő évadban is számítani. Mindent összesítve eltökélten tesszük a dolgunkat, hogy ezt a nehézséget is át tudjuk vészelni, sikeresen.  

Mai napig nem tudni, mikor indul a bajnokság pontosan, de a következő évre vonatkozóan a napokban elkezdjük a tárgyalást a játékosokkal és a stábbal. Elsősorban az idei évi keretből szeretnénk minél több játékost megtartani. A végleges csapat összetételéről most még korai lenne bármit is mondani, idővel számot fogunk adni róla.

Sajnos több helyről jutott el hozzám olyan pletyka az MKC kapcsán, mely szerint a klub meg fog szűnni. Többnyire nem fordítok fölösleges energiát arra, hogy ezekkel a negatív, rosszindulatú álhírekkel foglalkozzam, de erre most reagálnék. Az egyesület, az MKC nem fog megszűnni, működik most is, és fog ezután is! Teszi mindezt például az utánpótlás játékosaink miatt is. Különös hangsúlyt fektettünk rájuk elnökségünk évei alatt, úgy gondolom, általuk nagy érték van az egyesület kezében.

Szerencsére egyre több fiatal kap bizonyítási lehetőséget a felnőtt csapatnál is, van, aki már él is vele. Amit világosan szeretnénk leszögezni, nekünk az a célunk az egyesületnél, hogy minél több fiatal pallérozódjon a felnőtt csapattal, s kapjon szerepet, ki többet, ki kevesebbet. Az ajtó mindenki előtt nyitva áll! Reméljük a 20/21-es szezonban is nőni fog a saját nevelésű fiatalok száma, akik ott ülnek majd a felnőtt csapat kispadján egy-egy bajnoki mérkőzésen.   

A fiatalabb játékosokban remélem már ég a vágy, hogy mihamarabb újra edzésbe lendülhessenek, tettre készek az utánpótlás edzőink is, alig várják, hogy folytatódjon a közös munka. Bár a kormány által hozott enyhítések már lehetővé teszik az edzések lebonyolítását, a Szövetség általi szigorú feltételek miatt ez szervezést igényel, dolgozunk a megoldáson. Utánpótlás fiataljaink felszerelés megrendelése megtörtént, habár a jelen állapotok miatt ezek megérkezésének időpontja kérdéses, elkésve nem vagyunk, az évad kezdésére remélhetőleg minden megérkezik.

Talán sose volt még olyan nagy jelentősége azoknak az edzőtáboroknak, mint amiket meg fogunk szervezni reményeink szerint minél több csapatnak. A veszélyhelyzet elmúlását követően, az iskolai előadások befejezése után szeretnénk ezt minél hamarabb véghez is vinni.

Végezetül a klub működését érintő változást szeretném bejelenteni. Az egyesület működését irányító elnökség mandátuma 2020.májusban lejár. Amint lesz rá lehetőség, közgyűlést hívunk össze és tisztújítást fogunk végrehajtani. Ennek megfelelően új elnökség lesz megválasztva, mely önmaga választ új elnököt.  Erről természetesen részletesen be fogunk majd számolni.

Összeségében most még kevés konkrét infóval tudtam szolgálni, de a fentiekből látható, azon dolgozunk, hogy az MKC a munkásságát ott folytathassa, ahol március közepén abbahagyta.

Remélem rövidesen újra meg tudjuk tölteni a sportcsarnokot, és közösen buzdíthatjuk felnőtt csapatunkat, illetve a gyerekeink edzései, mérkőzései is mihamarabb folytatódnak, ezáltal láthatjuk a fejlődést, a küzdeni tudást, akarást.

Addig is jó egészséget kívánok mindenkinek, ha tehetjük, sportoljunk minél többet.

Hajrá MKC!

Pap Tamás

elnök

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •