A kövesdiek egy reménykeltő eredmény, a csurgóiak egy inkább csalódást jelentő pontosztozkodás után várják az összecsapást.

Szombaton a legjobb négy közé igyekvő Csurgó csapatát látja vendégül a Mezőkövesdi KC. Az egymás elleni kövesdi mérleg eddig egy győzelem és két minimális vereség, de a mostani erőviszonyokat tekintve talán nagyobb a különbség a somogyiak javára, mint a korábbi években. Náluk sem felhőtlen azonban a hangulat a mérkőzés előtt, hiszen a Balatonfüred elleni, korántsem szalonremi típusú mérkőzésen három játékosuk is piros lapot kapott, közülük Szöllősi Szabolcsra valamint Vadkerti Gábrielre sem számíthatnak eltiltás miatt. Utóbbi játékos egyébként meg is sérült, rajta kívül a szintén irányító Simon Bence is hiányozni fog sérülés miatt.

– Nekünk nem őket kell figyelnünk, hiszen nagyon jó légiós különítményük van, több magyar válogatott játékost igazoltak, bármilyen összeállításban jók és ők az esélyesek. A bajnokság végén érmet is szerezhetnek. Sokkal fontosabb, hogy lássam a fejlődést. A Kecskemét elleni mérkőzés jó alap, bánkódtunk utána, ami azért jó, mert a játékosok és az edzők is érezték, több volt abban a meccsben. Nem elégszünk meg azzal, hogy szimpatikusan kikapjunk, hanem ez a csapat igenis győzni akar mindenhol, hiszünk abban, hogy a Csurgó ellen is lehet esélyünk a pontszerzésre. Jó meccset várok, nagy az érdeklődés Mezőkövesden, remélem, hogy ki tudjuk szolgálni szurkolóinkat – osztotta meg gondolatait Rosta István vezetőedző.

Kövesdi részről is lesz viszont hiányzó, a Csurgótól kölcsönvett Pallag Péter a megállapodás értelmében nem szerepelhet a somogyiak ellen.

– Örülünk, hogy Pallag Péter jól játszott Kecskeméten, s védeni fog a tatabánya ellen is, köszönet jár érte a csurgóiaknak. Holló Balázs és Sipos Péter is megoldják a feladatot, úgy kell védekezni, hogy minél könnyebb dolguk legyen. Képesek rá, Kecskeméten elégedett voltam a kapusokkal. Minden játékosunk rendben van, ha tanulunk a kecskeméti hibákból, jó mérkőzést játszunk. A bátor játékot kell folytatnunk, amelyet ott fölvállaltunk – tette hozzá a vezetőedző.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Interjú

51 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?