A MOL-Pick Szeged érkezik szerda este!

Szerző: mkc Kategória:

Hétközi fordulóban, már tavaszról előre hozva találkozunk a szegediekkel.

A szegedi vendégjátékunkat már korábban letudtuk, most hazai pályán fogadjuk a csongrádi alakulatot, a 21. fordulóból előrehozott mérkőzésen.

Meccsdömping közepén vagyunk, vasárnap még Monoron léptünk pályára a Vecsés ellen, szombaton pedig már a szomszédvár Gyöngyös gárdáját fogadjuk majd. Szurkolóink nem panaszkodhatnak, rangadó – rangadó hátán, közben pedig hazánk egyik legjobb formában lévő csapata szerepel a kövesdi parketten.

A szegediek is komoly menetelésben vannak, bár ott ez a meccsterhelés nem jelent különlegességet: BL, K&H liga, majd újra BL a sorminta.

Az ülőhelyek gyakorlatilag elfogytak, állóhelyi jegyek lesznek még holnap meccs előtt elérhetőek majd, korlátozott számban. A pénztár 16.30 órakor nyit, a mérkőzés 18.00 órai kezdettel indul.

A játékvezetők: Sándor László és Szikszay Csaba lesznek.

Szeretettel várunk mindenkit és persze ne feledkezzünk el a Magico Ultras adomány gyűjtő akciójáról sem.

 

  •  
    40
    Shares
  • 40
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •