Nyögvenyelősen és rossz játékkal, de második tavaszi mérkőzését is megnyerte az MKC II.

 

Mezőkövesdi KC II – MEAFC 26-23 (14-12)
Mezőkövesd, 30 néző, vezette: Nyitrai, Panyi
MKC II: Lukásc, Pogány (kapusok), Juhász Zs. 2, Bán A. 3, Bukta G. 2, Guba II. T. 11 (5), Németh, Tordai Z., Biró I. 4, Bukta A., Tóth G. 1, Király 3, Takács. Edző. Örkényi Tamás
MEAFC: Bányai (k), Antal, Szilágyi G. 3, Dienes 2, Bertók, Bóna 12, Prámer, Tompa, Pázmándi 5 (3), Garam, Székely, Molnár, Tóth F. 1, Zemlényi. Edző: dr. Polyák Zsolt
Hetesek: 5/5 ill. 3/3
Kiállítás: 4 ill. 8 perc
Kizárás: Prámer Máté (MEAFC), három kétperces miatt
Az eredmény alakulása: 3-4, 7-9, 11-12, 16-15, 18-19, 21-21, 24-22

Az előrehozott mérkőzés után vasárnap ismét egy rangadó várt a kövesdiekre, az ellenfél az a MEAFC volt, amely ősszel szerencsével tartotta otthon a két pontot a kövesdiek ellen. Szerdán stabil védekezésének és a jó kapusteljesítménynek köszönhette győzelmét az MKC II, ennek azonban ennek az összecsapásnak az első félidejében szinte nyomát sem lehetett látni. A tizedik percben már 7-4-re vezetett a vendég csapat, időt is kértek a több ziccert is hibázó hazaiak. Ez úgy tűnt, használt, 5-8 után 7-8-ra zárkózott föl a Kövesd. Lukács a nyolcadik kapott gól után mutatta be első védését. A hazai gárda 9-9-nél érte utol ellenfelét, ekkor már javult a védekezés, és a miskolciak gólfelelősét szoros emberfogással igyekeztek kivenni a játékból, ő egyébként az elején négy találatot is jegyzett. Ez azonban a félidő végén nem használt, a szélre lehúzódva Bóna még hármat hozzátett addigi öt góljához. A 23. minutumban Birót sikerült kétszer is megjátszani a falban, ezzel 11-12-re jöttek föl a kövesdiek, majd a hajrában fordítottak is Guba II Tamás és Bán András révén. Hozzá tartozik a krónikához, hogy az első félidőben ötször lőttek kapufát a kövesdiek.
A második játékrész Biró góljával indult, majd a nyolcadik percig nem is volt semmi gond. Ekkor azonban kettős emberelőnybe került az MKC II és ez érthetetlenül őket fogta meg. addigi 10-12 technikai hibájukhoz még párat hozzátettek, s ki is egyenlített a MEAFC. Az első negyedóra végére pedig a vezetést is átvették, időt is kellett kérnie Örkényi Tamásnak. Ez használt, de a folytatásban kellett a sikerhez a miskolci beállós sérülése, valamint  emberelőnyös szituáció is. Az utolsó öt percre fáradtak el az egyetemisták, 24-23 után nem tudtak több gólt szerezni, náluk is becsúszott több technikai hiba is. Az utolsó négy percben egyébként egyik csapat sem lőtt gólt.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

6 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?