Télen még a legjobb négybe jutással kacérkodott az MKC ifjúsági csapata, végül a hetedik helyen zárták az alapszakaszt. Rosta Miklós úgy véli, ez a realitás.

Sokáig a negyedik helyen állt a bajnokságban a Mezőkövesdi KC ifjúsági csapata, az alapszakasz végén azonban be kellett érnie a hetedik helyezéssel. Rosta Miklós edző szerint ez a realitás, hiszen Holló Balázs, aki az őszi sikerekből alaposan kivette a részét, megsérült.
– Balázs kulcsjátékosunk, tehetségét mutatja, hogy ifjúsági válogatott, s nem hiába foglalkozik vele külön edzőtáborban Bartalos Béla. Magyar Tamás saját erejéhez mérten megfelelően teljesített a tavasszal, ennek ellenére sajnos olyan pontokat hullajtottunk, amelyek be voltak kalkulálva. Ez sem tragédia azonban, dicséretes, hogy Lezák, Gubó, Barta és Zele már bevethetők a felnőtt csapatban. Körvonalazódik egy mag, akikre hosszú távon lehet számítani Mezőkövesden – értékelte az alapszakaszban nyújtott teljesítményt Rosta Miklós.
– Mindegy hanyadik helyen végzünk majd májusban, az alapszakaszt lezártuk, a rájátszásban a következő évi csapatot építjük majd, több lehetőséget kapnak az 1992-1994-ben született gyerekek – tette hozzá.
A serdülők három fronton harcoltak, egyrészt az NB I-es bajnokságban, több kulcsember pedig az OSB-ben is. Ezen kívül gyakorlatilag ők jutottak be az Ifjúsági Kupa legjobb négy csapata közé is, abban a gárdában három ifista szerepel.

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.