Eredmény

CsapatElső félidőMásodik félidőGólokVégeredmény
DEAC NK Kft.121224Vereség
Mezőkövesdi KC101525Győzelem

Elemzés

ELHOZTUK A PONTOKAT A DEBRECENI KATLANBÓL!

 

Nagyon nehéz mérkőzés várt a mieinkre a DEAC otthonában. Tudták ezt a srácok és tudta ezt Drizner Péter is, ennek megfelelően nagyon koncentrált munka zajlott a hosszú bajnoki szünetben. Kovács Bence és Pásztor Imi is visszatért a B válogatott edzőtáborából, így az utolsó héten teljes csapattal tudott készülni együttesünk.

Nehéz meccsre számítottunk, az is lett. Drizner Péter a kövesdisport.hu oldalnak nyilatkozva azt mondta, hogy aláírna egy egygólos sikert, ám az egyszeri szurkolók azért nem arra gondoltak, hogy egy idegtépő meccs óriási végjátékában valóban 1 góllal nyerünk.

Az első félidő debreceni fölénnyel indult, ők irányították jobbára a játékot, mi próbáltuk tartani a lépést, ami többé-kevésbé sikerült is: a szünetben 12-10-es hazai vezetést mutatott a kijelző. A második félidőben aztán kicsit változott a játék képe, felzárkóztunk, aztán az 50. perc környékén mutatott először döntetlent a kijelző. Megjött a kövesdi szurkolók hangja is, majd a végén a szív diadalaként, Kovács Bence és a második félidőben Pásztor vezérletével elhoztuk a pontokat a DESOK csarnokból.

 

 

 

Részletek

Játéknap Idő Liga Szezon Teljes játékidő
2018-04-14 18:00 NB1/B 2017/2018 60'

Helyszín

Egyetemi Sportcentrum, Debrecen
Debrecen, Dóczy József u. 26, 4032 Hungary

DEAC NK Kft.

Mezőkövesdi KC

Játékos Gólok Sárga lap 2 perc Dobott 7m Ért. 7m
Jancsó Nándor20100
Kovács Bence81100
Sándor Ákos61000
Fábián Roland10100
Tóth Koppány00000
Vojinovics Nebojsa40033
Pásztor Imre00000
Rozmán Benjámin00000
Padla József10210
Zelei Botond00000
Jóga Norbert20100
Hangyel Norbert10000
Dohány Rajmund00000
Menyhárt Máté00000
Összeg252643