Felnőtt csapatunknak sikerült itthon tartani a 2 pontot. Egy kemény, gólzáporos mérkőzésen végül, 35-25-re sikerült győzelmet aratni a Mizse KC csapata felett. A mérkőzésről kérdeztük felnőtt csapatunk vezetőedzőjét, Drizner Pétert.

” Gratulálok elsősorban a csapatnak, mert sikerült majdnem teljesen megvalósítani azt amire a héten készültünk. Az utolsó 15 percben döcögött elől a játék, de ezért ez ellen a nagyon nyitott, néha emberfogásos védekezés ellen nehéz támadni. Örülök neki, hogy mentálisan elbírtuk , hogy nekünk ez a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése volt. Ezt a 2 pontot mindenképpen itthon kellett tartanunk és a fiúk megbirkóztak ezzel a teherrel. Első perctől kezdve magunkhoz ragadtuk az irányítást, gyakorlatilag nem is engedtük ki a kezünkből. Elégedettek lehetünk, de holnaptól már az elkövetkezendő feladatokra kell koncentrálni. ”

Mezőkövesdi KC – Mizse KC 35-25 (Félidőben: 17-10)

Mezőkövesdi KC: Pásztor Imre 1 , Varga István (kapusok), Boda Tamás Márton, Csörgő Kristóf 3 , Dócs Árpád 1 , Fekete Dániel 1 , Jancsó Nándor 12 , Kovács Bence 7 , Rosta Bálint 3 , Sárosi Balázs 3 , Szabó Dániel 3 , Szöllősi Olivér 1.

Hétméteresek: 6/6

Kiállítások: 6 perc

Mizse KC: Csernyik Virgil, Lengyel Zoltán, Fehér Mihály (kapusok), Imregi Ferenc 1 , Bán Attila 1 , Soltész Márk, Bujdosó Máté 10 , Benke Viktor 3 , Vancsics János 2 , Kiss Attila 1 , Tóth Tamás, Polyák Máté, Scheuring Balázs 4 , Hollós Máté 3 , Horváth Viktor.

Hétméteresek: 9/6

Kiállítások: 10 perc

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Kategória: Csapatok